Az előző hónapok csökkenése után júniusban már jelentősen bővült az építőipari termelés volumene: a kibocsátás mind a kiigazítatlan, mind a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 15,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A termelés májusban még 9,6 százalékkal, áprilisban 8 százalékkal maradt el az előző évitől. A júniusi termelés szezonálisan kiigazítva 12,3 százalékkal haladta meg az előző havit. Az év első hat hónapjában a termelés 1,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
A KSH szerint a termelés nagyarányú bővülése mintegy fele-fele részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy út-, vasút- és közműépítésekkel foglalkozó szervezetek termelésében megfigyelt kiugró növekedés következménye.
Több állami építkezés folyt
Nagyobb volumenű munkákat végeztek az M6-os, az M43-as, valamint a budai főgyűjtőcsatorna és a 4-es metró építésén.
Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit. Az építőipari termelés 15,9 százalékos emelkedésén belül az épületeken végzett munkák volumene 2 százalékkal, az egyéb építményeken végzetteké 34,5 százalékkal magasabb volt, mint 2008 júniusában.
Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 10,7 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké 10,8 százalékkal bővült a 2008. január-júniusihoz képest. Szezonálisan kiigazítva az épületek építése 15,3 százalékkal, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal nőtt májushoz viszonyítva.
Háromnegyedével több utat, vezetéket építettek
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 16,2 százalékkal növekedett a 2008. júniusihoz mérten; az egyéb építmények építése ágazaté – ami ezen egyéb építmények (például utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja magába – viszont jelentősen, 75,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A növekedés az építőipar egészéhez hasonlóan az előző évi rendkívül alacsony bázis mellett néhány nagy értékű, állami és önkormányzati beruházással folyó munka eredménye.
Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat – melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják – termelésének mérséklődése tovább folytatódott: júniusban 7,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene az elmúlt hónapokhoz hasonlóan júniusban is meghaladta az egy évvel korábbit: 28,8 százalékkal volt magasabb, mint 2008 júniusában. A növekedés nagyobbrészt az egy évvel korábbi, mindkét építményfőcsoportnál megfigyelt jelentős visszaesés miatti alacsony bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban állami, illetve önkormányzati megrendelésre kötött nagy értékű szerződés következménye.
Az építőipar termelői árai 2009 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal emelkedtek. Az átlagot meghaladó növekedést regisztráltak az épületek építése ágazatban (4,0 százalék), az egyéb építmények építése ágazatban pedig az átlagosnál kisebb mértékben (3,4 százalék) emelkedtek az árak. A legnagyobb súlyú speciális szaképítés ágazat árai 3,8 százalékkal haladták meg az előző évit. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 2,9 százalék és 5,9 százalék között szóródott. Az előző negyedévihez mérten az építőipar árai 0,5 százalékkal voltak magasabbak 2009 második negyedévében.
