Belföld

Előzetesben maradnak a kémügy vádlottjai

Meghosszabbították Galambos Lajos és Püski László letartóztatását.

Az eljárás érdemi befejezéséig hosszabbította meg a Debreceni Törvényszék a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrányban megvádolt Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatását – értesült a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a kiemelt ügy tárgyalása március közepén kezdődhet a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Püski Lászlót, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekmény gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba tavaly júliusban.

Szigula Ildikó, a Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: a fellebbezések miatt nem jogerős végzés szerint a kényszerintézkedés a büntetőperben hozott ügydöntő határozat kihirdetéséig marad hatályban. Mint mondta, a Fővárosi Ítélőtábla által az elsőfokú tárgyalás lefolytatására kijelölt törvényszék katonai tanácsa kiemelt ügyként kezeli a várhatóan március közepén kezdődő pert, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a tárgyalási napokat a jogszabályban előírt gyakorisággal kell kitűzniük.

A Budapesti Katonai Ügyészség december elején emelt vádat a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémügyben, amelynek Püski László és Galambos Lajos mellett terheltje a főigazgató hivatali utódja, Laborc Sándor, valamint Szilvásy György volt titokminiszter, akik szabadlábon védekezhetnek – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik