Érszegi Márk megbízott konzul Rómában úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy eddig magyarországi hozzátartozók és utazásszervező irodák telefonhívásai alapján azt tudják, miszerint nyolc magyar tartózkodott a péntek este tíz óra körül zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajón. Három magyar a hajó tánckarában dolgozott: ketten épségben megmenekültek. Egy harmadik nőről egyelőre nincsen hír. Rokonai azt jelezték, hogy ismeretlen számról olaszországi hívást kaptak, lehet, hogy hozzátartozójuk próbált velük kapcsolatba lépni. Egy három fős család is a hajón utazott, ők is megmenekültek – erősítette meg MTI-nek Dr. Rónaszéki Áron milánói konzul, aki azt mondta, hogy a magyar család Milánóban tartózkodik és készül haza. Az olaszországi magyar képviseletek egy magyar párról is tudnak, és úgy értesültek: a két fiatal Facebook oldalukon jelezte, hogy sikeresen megmenekültek. Az olasz hatóságok még nem adtak ki hivatalos névsort. Hetven embert egyelőre keresnek. Négy amerikai fiatalembert például szombat délután találtak csak meg. A hajóról a vízbe ugrottak, majd a közeli sziklába kapaszkodtak. A közelben levő Giglio szigetének lakosai mentették ki őket és befogadták otthonaikba. Róluk az olasz polgári védelem egységei nem tudtak. Számos túlélő saját családját és nem a hatóságokat értesítette. A jelenlegi adatok szerint hárman veszítették életüket, negyven a sebesült, közöttük kettőnek súlyos az állapota. A búvárok sötétedéskor megszakították az esetleges további áldozatok tengerben való keresését, melyet vasárnap reggeltől folytatnak. A Costa Crociere hajótársaság vezérigazgatója, Gianni Onorato bejelentette, hogy a hajót biztonságba helyezték, hogy a tengeráramlat ne sodorja el. Műszaki szakemberek azon dolgoznak, hogy az üzemanyag se ömöljön a tengerbe. Az AGI hírügynökség jelentése szerint a Földközi-tengeri körútra indult hajón az olaszok mellett 569 német, 460 francia, 129 egyesült államokbeli, 177 spanyol, 127 horvát, 108 orosz, 81 dél-amerikai, 74 osztrák utazott. Ezen kívül svájci, japán, holland, ukrán, dél-koreai, tajvani, kanadai, portugál, török turisták is voltak a hajón. Giglio szigetére a tenger a hajó utasainak tárgyait veti ki, a vízen cipő és egy zongora is úszik.
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint nyolc magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón, közülük hárman a személyzet tagjai voltak.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 17:15 Visváder-Palácsik Lilla: Maximum 35-36 éves koromig mernék bevállalni egy babát
- 17:13 Korábbi NB I-es gólkirállyal erősített az újonc Nyíregyháza
- 17:05 Pontosították az otthonfelújítási program részleteit
- 17:02 Minden lényeges információ kiszivárgott a Pixel 9 telefonokról
- 16:55 Balatoni villapark az év közönségdíjas társasháza
- 16:52 Négy új városba indít járatot Budapestről a Wizz Air
- 16:49 A meghökkentő színvonalú szállás mellett betegség is nehezíti a magyar sportlövők helyzetét az olimpián
- 16:46 Orbán Balázs meglepődött, hogy ilyen szép szavakat hall ellenzéki politikusoktól Tusványoson
- 16:35 Jennifer Lopez Bridgerton-stílusú partin ünnepelte a születésnapját
- 16:23 Özönölhetnek az orosz és belarusz munkások Magyarországra
- 16:11 Lázár János a Volánbusz beolvasztásáról: Csak rendet teszünk
- 15:59 A brazil kézisek a spanyolok kiütésével hangoltak a magyarok elleni meccsre
- 15:50 Kritikusan veszélyeztetett pókfaj érkezett Debrecenbe
- 15:44 Dombóvári Vanda a férjével közös nyaralásáról: Az egyik legromantikusabb élményünket a kisfiam fizette nekünk a zsebpénzéből
- 15:43 „Jó móka volt” – visszavonul az egykori Bond-színész, George Lazenby
- 03:40 Mutatjuk, mikor tér vissza a forróság
- 11:26 Aurelio, Dopeman, Fekete Pákó és Pumped Gabo is szerepelnek az idei Farm VIP-ben
- 08:43 Egymilliárd eurós hitelt vett fel Kínából a magyar kormány
- 09:30 Fordulat a forintnál
- 11:07 Holoda Attila: Hiába esett ki a Lukoil, nem fog elfogyni a benzin a kutakon
- 14:37 Éppen annyi hitelt vettünk fel Kínától, amennyi pénzt az idén végleg elbukunk az uniós forrásokból
- 14:29 Sebestyén Balázs a Sztárboxról: Az életemet, a karrieremet nem tenném oda, hogy kisgatyában ugrabugrálok a ringben
- 12:44 Frohner Fecó kamerák előtt vágta le Ember Márk haját, aki új frizurájával Richard Gere kiköpött mása lett – legalábbis Peller Anna szerint
- 08:39 A Tisza Párt alelnöke egyházát szereti, Balog Zoltánt nem
- 06:59 Gallusz Niki: Másfél éve növekszik az új kapcsolatom, de nem eszement, buta módon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!