A jegybanki alapkamat mértéke 6,25 december 22-től – döntött hétfőn a jegybank Monetáris Tanácsa.
A döntés szembement az elemzők többségének várakozásával: a Reuters felmérése szerint 23 elemző közül 16-an számított 50 bázispontos kamatvágásra, hatan 25 bázispontos csökkentést valószínűsítettek, egy elemző pedig a kamat tartását várta.
Az Fn.hu által korábban megkérdezett elemzők sem voltak egységes véleményen a várható kamatdöntést illetően, ám abban egyetértettek, hogy a hétfői döntéssel lezárulhat a monetáris lazítás időszaka.
Amint azt korábbi cikkünkben fölvetettük, a forint árfolyamának megingása miatt kérdésessé vált, hogy a jegybank tudja-e folytatni a kamatcsökkentési periódust. Múlt héten már a 280-as szintet közelítette a forint, pusztán néhány kedvezőtlen nemzetközi hír hatására, ami nyilván közrejátszott a jegybank óvatos hétfői döntésében.
A jegybank indoklása is erre utal: „A globális kockázatvállalási hajlandóság elmúlt hónapokban tapasztalt javulása megtört, a nemzetközi pénzügyi piaci folyamatok jövőbeli alakulását jelentős bizonytalanság övezi.”
