Belföld

TOP24 – az ellenzék összefogna, Vona nem demokrata

A DK, és az MSZP ellenzéki együttműködésről beszél, a Jobbik háborúról, Kósa az eszközkezelőről. Az LMP még nem döntött semmiről.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak. Az MSZP szerint össze kell fogni a demokratikus erőknek s így akár kétharmados győzelem is elérhető. Az LMP még nem döntött az együttműködésről, de ők még vasárnap is tanácskoznak. Az biztos, hogy a Jobbik kimarad a demokratikus összefogásból, ha lesz, már csak azért is, mert Vona Gábor bejelentette, a Jobbik nem demokratikus párt.

Az önkormányzatok szombaton bejelentették, hogy átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat, de azt nem tudják, miből fizeti majd az állam a tőlük átvett iskolákat – közölte  Kósa Lajos. Évi 300 milliárd forintról van szó.

Női pólósaink bronzérmet szerezetek az Eb-n. Az oroszokat verték meg 9-8-ra. Közben szerencsére egyelőre lassan terjed az influenza.

A bankkártyákkal való visszaélés sajnos egyáltalán nem szokatlan, szinte minden nap előfordul. Mondhatni hétköznapi eset – nyilatkozta lapunknak Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági bizottságának elnöke. Megtörtént esetek és a bankok tanácsai kártyalopások ellen.

Bemutatunk fantasztikus fotókat arról a huszonkét méter magas, kitárt karú Krisztus-szoborról, amely az erdélyi Farkaslaka határában uralja a tájat. Rozsdamentes acélból készült és kilátóként is funkcionál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik