Az IMF francia vezérigazgatója – aki kedden Budapesten tárgyal – úgy fogalmazott: a magyar kormány gazdasági programjának októberi bejelentése óta a pénzpiaci feltételek gyorsabban javultak a vártnál, de azért Magyarország külső finanszírozása továbbra is nehéz lesz, így helytelen lenne önelégültnek lenni.
Arra a felvetésre, hogy az IMF ragaszkodott-e bármilyen előfeltételhez, hogy Magyarország megkaphassa a készenléti hitelt, azt válaszolta: a programot, benne a tételes kötelezettségekkel, a magyar illetékesek dolgozták ki, követve a Nemzeti Valutalap általános tanácsát, amelynek alapját más országok esetében szerzett tapasztalatai adják. Az állami kiadások csökkentését célzó lépéseket, így a 13. havi nyugdíj limitálását ugyancsak a kormány dolgozta ki. Ez utóbbi egyébként a kisnyugdíjasok védelmét biztosítja – mondta a lapnak Dominique Strauss-Kahn.
