Belföld

Újraosztják az egyetemi férőhelyeket?

egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)
egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)

Pár ezer fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy a szűkített keret ellenére is bejusson az állami képzésekre - írja a Népszabadság.

Kapcsolódó cikkek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a Felsőoktatási Tervezési Testület javaslatot tett a miniszternek a 2012-ben a felsőoktatásba felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkereten belüli – a részösztöndíjas helyekből az állami ösztöndíjas létszámhoz történő – átcsoportosításra az alapképzésben és az osztatlan képzésben.

A részösztöndíjas helyek nagy részére nagyon kevesen jelentkeztek. A lap úgy tudja, hogy az oktatásért felelős államtitkárság azon dolgozik, hogy a körülbelül tízezer részösztöndíjas helyet ötezer államilag finanszírozott hellyé konvertálja. Tartanak azonban a nemzetgazdasági tárcától, nehogy talált pénznek tartsák azt a lap becslései szerint 1,5-2 milliárd forintot, amennyibe a bennragadó részösztöndíjas helyek kerülnének.

Értesülések szerint 5 ezer új állami ösztöndíjas helyből a bölcsész szakok kapnának, de a jogász- és a közgazdászképzés nem.

Az államilag finanszírozottak közül szakértői becslések szerint 5-7 ezer hely ragadt be. A lap úgy tudja, éppen a kormány által preferált helyekről – műszaki, természettudományos szakokról – hiányoznak a jelentkezők. Ha ezer természettudományos helyet újraosztanak, az 2-3 ezer plusz bölcsész szakost jelenthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik