Gazdaság

Kovács Árpád: a válságból még alig éreztünk valamit

Az elkövetkező években az ország kiszolgáltatottsága hitelezőivel szemben nemhogy csökkenne, de nőni fog. A késleltető hatások miatt a lakosság a krízisből eddig még szinte semmit sem érzett meg - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Az elnök szerint az sem zárható ki, hogy Magyarország újabb IMF-hitelre szorul. Mint mondta, az adósságspirálból való kitörés vagy éppen a mélyebbre kerülés a reálgazdaságban dől el. A puszta egyensúlyt az újabb és újabb megszorítások – miközben egyre elviselhetetlenebb terheket okoznak – csak ideig-óráig tudják fenntartani. Belőlük nem lehet gazdaságot építeni, megélni, értékteremtés nélkül nincs jövő, nincs semmi – fogalmazott nyilatkozatában Kovács Árpád.

Véleménye szerint a realitás az, hogy a válság mélyülni fog. „Sőt azt mondom: a késleltető hatások miatt a lakosság a krízisből eddig még szinte semmit sem érzett meg” – mondta az ÁSZ elnöke, hozzátéve, az uniós források hatékonyabb felhasználására nagy szükség van, azonban ezek nehézkesen indultak be.

A magyar állam költéseivel kapcsolatos kérdésre Kovács Árpád azt mondta, az utóbbi évben a megkurtított államháztartás százmilliárdokkal kevesebbet költött, mint amennyi bevétele volt. A pozitív egyenleget az adósságszolgálat rendkívüli terhe rontotta le – mondta. Úgy fogalmazott: senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az elkövetkező időszak rendkívül kemény lesz, a szigorítások miatt növekszenek a kórházi várólisták, emelkedik a munkanélküliség, a fizetések megkurtítása megélhetési, hiteltörlesztési gondokat okoz.

Az ÁSZ elnöke úgy véli, Magyarországnak már jó ideje nincs jövőképe, és az intézkedések hatásai sem ismertek. „Nyilvánvaló, hogy ami eddig történt, az kevés” – fogalmazott.

Az Állami Számvevőszék jövőbeni terveiről szólva Kovács Árpád megemlítette, kivizsgálják, hogy a 4-es metró építési költségei miért nőttek meg. Közölte: a költségvetési zárszámadással kapcsolatban már többször foglalkoztak a témával, a 4-es metró ellenőrzését a jövő évre beütemezték. Megjegyezte: egy félkész projektet kell vizsgálniuk, ami jóval nehezebb, mint egy befejezett, pénzügyileg lezárt beruházás ellenőrzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik