Gazdaság

Oszkót támadja a Fidesz

A pénzügyminiszter ma beismerte, hogy ez a kormány képtelen a válság kezelésére és az ország megújítására. A jelenlegi válságból ugyanis a kiutat új munkahelyek teremtése jelenti, a pénzügyminiszter azonban beismerte, hogy a kormány ezt nem tudja megtenni - áll a Fidesz közleményében.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint „itt az ideje tehát a távozásnak, itt az ideje, hogy az MSZP-kormány elálljon egy olyan kormány útjából, amely valós társadalmi felhatalmazás alapján 10 év alatt 1 millió új munkahelyet teremt, és ezzel kivezeti Magyarországot egyre mélyülő válságából”.

Az ellenzéki párt ezzel a miniszter csütörtöki beszédére reagált, amelyet az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) pénzügyi fórumán mondott.

Oszkó Péter ekkor kijelentette: öt-hat százalékos gazdasági visszaesés mellett illúzió a foglalkoztatás növelése, az idén és jövőre csak a foglalkoztatás csökkenésének lassulását lehet elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik