„A kormány gazdaságpolitikájának lényege az, hogy miként lehet minél több pénzt elvenni az emberektől” – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Áder János szerint a jövő évi tervezett intézkedések a Bokros-csomag ikertestvérei. A politikus úgy vélte, az MSZP vezetői között egyetértés van abban, hogy emelni kell az szja-t és az áfát, meg kell szüntetni jó néhány adókedvezményt és új adónemet kell bevezetni.
Az MSZP gazdasági témafelelőse szerint viszont a Fidesz most hirtelen több pénzt akar juttatni az embereknek, überelni szeretné a kormány programjának azt a részét, amely a rendszerváltás veszteseit támogatja.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
