Belföld

Szobrot kapott Mádl Ferenc

madl-ferenc(960x640)(2).jpg (mádl ferenc)
madl-ferenc(960x640)(2).jpg (mádl ferenc)

Felavatták Mádl Ferenc néhai köztársasági elnöknek, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egykori igazgatósági elnökének mellszobrát pénteken Herenden.

Áder János a Herendi Manufaktúra díszkertjében tartott ünnepségen azt mondta: Mádl Ferenc gondolkodásában szorosan összetartozott magyarság és Európa, kereszténység és polgárosodás, jog és erkölcs, s ezen értékeket képviselte köztársasági elnökként is.

Áder megemlékezett arról is, hogy a néhai államfő az ottani táj szülötte volt, nemcsak földrajzi, hanem szellemi, lelki értelemben is, s mindig nagy szeretettel emlegette szülőfaluját, Bándot és a környékbeli településeket.

Mádl Ferenc számára a paraszti örökség a munka és a közösség tiszteletét, mások teljesítményének a megbecsülését, a saját tulajdonára és erejére támaszkodó ember méltóságát jelentette – mondta elődjéről az államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik