Belföld

Bajnai: Normális Magyarországot szeretnénk

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)

Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjút, amiből kiderül, hogy az egykori miniszterelnök első számú célja a politika közép megerősítése, a közös elvek és programpontok meghatározása. Szerinte csak ezután következhet a miniszterelnök-jelölt kiválasztása.

Bajnai Gordon a Népszabadság kérdésére, hogy miért tűnt úgy, hogy bizonytalanul, akadozva beszélt 23-án, elmondta, hogy inspiráló volt számára az óriási tömeg, kicsit megilletődött, valamint zavaró volt az elhibázott hangosítás is, azonban a beszéd közepétől már nem foglalkozott ezzel, és csak a szövegre koncentrált.

A volt miniszterelnök elmondta, hogy a kormányváltás után inkább hátrébb lépett a politikától. Úgy érezte, hogy abban a helyzetben még túl sok az indulat, a lendület, így szerencsésebb volt, hogy inkább saját magával és nem másokkal szemben kritikus. Épp ezért több időt töltött a családjával, tanított az Egyesült Államokban, de közben érezte, hogy a kétharmad nem az ország érdekeinek megfelelően használja fel a megszerzett hatalmat.

Bajnai elmondta, hogy 2012 januárjára körvonalazódtak a rezsim kontúrjai. Ekkor publikált is, mert úgy érezte, egykori miniszterelnökként ez a kötelessége. Már év elején úgy gondolta, hogy széles összefogásra van szükség az Orbán-kormány megbuktatásához és a választójogi törvény tervezete alapján ezt ma is így gondolja. „Nemcsak e kártékony rezsimet kell leváltani, hanem korszakváltásra is szükség van: ha a választói inga ugyanolyan erővel lendülne vissza a másik irányba, akkor tönkremenne az ország.Mi normális Magyarországot szeretnénk, amelyben kialakulhat az erős közép. Ezért hívtuk életre az Együtt 2014 mozgalmat.”

Bajnai elmondta, hogy a mozgalomban lévő három szervezet (Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás) egyenrangú szereplők. A mozgalomnak egyébként nem célja a jelenlegi pártokkal való verseny, ugyanis az Együtt 2014 elsősorban olyanokat akar megszólítani, akik a jelenlegi pártok közül nem tudnak választani, de persze arra lehetőség van, hogy bármilyen párt csatlakozzon a mozgalomhoz, ha a demokratikus elveket elfogadja, és képes arra, hogy önvizsgálatot tartson.

A saját szerepével kapcsolatos kérdésre az ex-miniszterelnök válaszul elmondta, hogy saját magára úgy tekint, mint egy olyan valakire, aki sokat segíthet abban, hogy az Orbán-rendszerrel szembeni összefogást megteremtse, szerinte azonban pozíciókról még nem illik beszélni, hiszen kidolgozott program sincs.

Az egykori miniszterelnök szerint van esély arra, hogy olyan gazdaságpolitikát sikerüljön megalkotni, ami a stabilitást és a növekedést egyaránt biztosítja. Még úgy is sikerülhet ez, hogy a pártok saját magukat próbálják előnyösebb pozícióba juttatni. Ez Bajnai szerint természetes, de „a hídakat közben nem szabad fölégetni”.

Arra a kérdésre, hogy ha összetalálkozik Orbán Viktorral a következő válogatott meccsen, kezet nyújt-e neki, Bajnai elmondta, hogy igen, üdvözölni fogja a miniszterelnököt, ahogy az egy normális országban elvárható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik