Gazdaság

EU-szabvány szerint támogatjuk a gazdákat

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) még pénteken levélben tájékoztatja az Európai Unió illetékeseit arról, hogy Magyarország áttér az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) alkalmazására.

Forgács Barnabás, az FVM közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára kifejtette: azt, hogy Magyarország 2010. január 1-jével az agrártámogatásban az új szisztémát akarja alkalmazni, augusztus 1-jéig kell jeleznie az EU-nak. Az áttérésről hosszú hónapokon keresztül politikai és szakmai vita folyt, a kormány a héten döntött az SPS 2010. január 1-jei bevezetéséről.

Az SPS bevezetésének megítélésében erősen megosztott az agrárágazat. A múlt héten 15 mezőgazdasági szervezet nyílt levélben kérte az Alkotmánybíróságot (AB) arra, hogy ne halogassa tovább a döntését az SPS alkotmányosságával kapcsolatban.

A szervezetek közös levelükben – amelyet többek között a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a Magyar Agrárkamara is aláírt – úgy vélték: az SPS bevezetésének újabb elhalasztása pótolhatatlan károkat okozna a mezőgazdasági termelőknek. Az SPS támogatói szerint az új támogatási rendszer a piaci kereslethez igazodó racionális magatartásra ösztönzi majd a termelőket, mind a bérbeadónak, mind a bérlőnek előnyt jelent, mivel így mind a két fél érdekelt a hosszú távú bérleti szerződésben.

Ezzel szemben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Szövetségbe (MAÉT) tömörült tíz agrár-érdekképviseleti szervezettel együtt a bevezetés ellen érvelt.

Véleményük szerint a rendszer átalakítása több forrást nem jelent, ugyanakkor több milliárd forint többletköltséget igényel, és az átállás bizonytalanságot, nehézséget okoz az egész magyar mezőgazdaságban. Attól is tartanak, hogy a rendezetlen viszonyok miatt bizonytalanná válik, vagy éveket késhet az uniós pénzek kifizetése, és a jelenlegi torz, rendezetlen birtokszerkezet állandósul, kettős földár- és kettős földbérleti díj rendszer alakul ki, amivel a vidék a spekuláció terepévé válna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik