Az évi átlagos infláció várhatón 0,3 százalékos lesz, közölték az Ifo intézetben szerdán.
Az intézet legújabb előrejelzése szerint az euróövezeti GDP a második negyedévben 0,6 százalékkal csökkent, és további 0,4-0,4 százalékkal fogyatkozhat tovább a most kezdődött harmadik, majd a negyedik negyedévben, rendre az előző negyedhez képest.
Az Ifo szerint a gazdaságélénkítő programok jó hatását ellensúlyozza a növekvő munkanélküliség, így a lakossági fogyasztás tovább csökken. Az intézet szerint az euróövezetben a lakossági fogyasztás a második negyedévben 0,6 százalékkal szűkült, a harmadik negyedben 0,4 százalékos, az utolsó negyedévben további 0,5 százalékos visszaesés várható, rendre az előző negyedévhez viszonyítva.
Még nagyobb, sorrendben 3,2 százalékos, 2,5 százalékos, majd 1,4 százalékos lehet a beruházások csökkenése.
Az Ifo szerint az euróövezet GDP-je a második negyedévben 5,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a mostani negyedévben szintén 5,2 százalékos, majd az utolsó negyedévben 3,9 százalékos elmaradás várható.
Az első negyedévben az euróövezeti GDP 2,5 százalékkal volt kisebb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 4,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, amint szerdán korábban az EU statisztikai hivatala megállapította felülvizsgált adatsorában. Az euróövezet a tavalyi harmadik negyedév óta recesszióban van.
Negyedéves összehasonlításban az első negyedévben a legnagyobb visszaesés az egész EU-ban Szlovákiában volt, 11,4 százalékos, a legjobban Lengyelország teljesített, 0,4 százalékos növekedéssel, az EU statisztikai hivatalának tudomása szerint.
Az egész EU teljesítménye 2,4 százalékkal romlott az első negyedévben, és 4,7 százalékkal maradt el az egy évvel azelőttitől. Magyarországon 2,5 százalékos negyedévi és 5,4 százalékos évi visszaesést tart nyilván az EU statisztikai hivatala.
