Belföld

Navracsicsból mentor lesz

Tehetségeket keres Magyarország. Az ötven kiválasztott egyikének fél évig Navracsics Tibor lesz a mentora.

Mentorom nekem nem volt, de ha lett volna, most lehet, hogy nem lennék politikus – mondta Navracsics Tibor a La femme magazin sajtótájékoztatóján. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egy mentor azért is jó, mert el tudja mondani valakinek, aki bizonytalan abban, hogy tehetséges, hogy valóban az. „Lehet, hogy nekem azért nem volt mentorom, mert nem voltam tehetséges”- tette hozzá.

A mai fiatalok a korábbi generációkhoz képest sokkal nehezebben találhatnak maguknak idősebb pályatársat, aki segítené a boldogulásukat. “Az egyetemen vagy a hétköznapi életben csak nagyon kevés olyan ember van, aki azt mondja, hogy ‘én odafigyelek rád'” – fogalmazott a politikus, aki a program fővédnöke és egyik mentora is egyben. Legutóbb az első pánikfesztivál védnöke volt.

Ha valaki például politikus szeretne lenni, ahhoz sok minden kell, de legfőképp, hogy hiteles és önazonos legyen. A beszéde és a tettei valamilyen módon kapcsolatot sugározzanak. Legyen az átlagnál műveltebb, jó kapcsolati, jó meggyőzőképessége legyen – mondta Navracsics.

„Az elmúlt 22 évben, amióta az egyetemen tanítok, több diákom is már a parlamentben ül. Én mindig azt mondom a hallgatóimnak, mindegy, hogy valaki jobb vagy baloldali, az a fontos, hogy becsületes és tisztességes legyen” – tette hozzá a fideszes miniszter.

Bárki jelentkezhet…

„50 tehetséges magyar fiatal” címmel olyan innovatív program indul, amely a harminc év alatti magyar tehetségekre kívánja felhívni a figyelmet. Azokra, akik kivételes adottságuk, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek Magyarországon és a világban.

A programra bárki jelentkezhet október 31-ig. Jelölt lehet akár a tehetséges fiatal kite szörfös, hegedűművész, cukrász, költő, színművész, építészmérnök, feltaláló, üzletember, hajómérnök, orgonaművész, operaénekes, bútorasztalos, matematikus, harcművész, paraúszó, újságíró, programozó, csillagász, nemzetközi jogász, siklóernyős, ékszerész, biokémikus, hangszerkészítő, divattervező vagy épp jazzénekes… Nincsenek kategóriák, nincs műfajmegkötés. A ifjú tehetségek névsorát februárban hozzák nyilvánosságra.

 

A tehetségeket Navracsics mellett, a La femme által felkért harminc zsűritagból álló csapat végzi. Többek között Gerendai Károly a Sziget fesztivál alapítója, Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíró, Kotroczó Róbert az RTL klub hírigazgatója, Miklósa Erika operaénekesnő, Rácz Zsuzsa író, Sebestyén Márta népdalénekes vagy az X-Faktor mentoraként is tevékenykedő Geszti Péter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik