Belföld

Bedöntötte az állam Esztergomot

tétényi éva (tétényi éva)
tétényi éva (tétényi éva)

Tétényi Éva bejelentette: Esztergom fizetésképtelenné vált, már a segélyekre sincs pénz, mert az önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére.

Ezzel a város fizetésképtelené vált. Az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani – közölte a független polgármester szerdán az MTI-vel. Tétényi Éva azt mondta, szerdától az érintettek nem kaphatják meg az átmeneti segélyeket, nincs fedezet a kiskorú gyermekek étkezetési díjára. Mivel az önkormányzati bérlakások egy részében a város fizeti a közüzemi költségeket, a fizetésképtelenség miatt előfordulhat, hogy télen nem lesz fűtés, víz és áram ezekben az ingatlanokban. Az intézmények működése és a bérek december végéig biztosítottak, a többi feladat ellátásra azonban a város kasszájában nincs fedezet, és nagyobb bevételekre csak márciusban számíthatnak.

Tétényi Éva szerint minden esztergomit érint, hogy a város nem tudja fizetni a közvilágítást, a szemétszállítást és a téli útüzemeltetést, az óvodák fűtési rendszerének karbantartását. “A kormányon múlik, hogy hagyja-e továbbra is a város romba döntését, avagy azonnali segítséget nyújtva szakmai és pénzügyi megállapodásokat köt a bajba jutott esztergomi önkormányzattal” – jelentette ki. A polgármester korábban többször javasolta, hogy a képviselők kezdeményezzenek tárgyalást a kormányzattal, de a fideszes többség sem erre, sem arra nem volt hajlandó, hogy egy újabb adósságrendezési eljárás kezdeményezését támogassák.

Zoltai Dániel, a pénzügyi bizottság fideszes tagja azt mondta, frakciójuk a város hitelezőivel korábban megegyezett, hogy 580 millió forintnyi adósság kifizetését decemberre halasztják, így az állami inkasszó után is lenne a városnak 180 millió forintja, de a polgármester szeptember végén a fizetési határidő előtt hét nappal 880 millió forintot utalt el a hitelezőknek, értelmetlenné téve ezzel a Fidesz tárgyalásait. Ha a kincstár nem kapja meg az inkasszó összegét, hatvan napon belül hivatalból új adósságrendezést kell indítani a város ellen. “A Fidesz képviselői remélik, hogy erre nem kerül sor” – mondta Zoltai Dániel.

Az első adósságrendezést a polgármester néhány hónappal az önkormányzati választások után indította el, mert az Esztergomot tíz évig vezető Meggyes Tamás leváltása után a város kasszáját 26 milliárd forint adóssággal vette át. A város anyagi gondjai miatt az állam 2011 decemberében átvette az esztergomi intézményeket, de az önkormányzattól inkasszóval leemeli az átvett intézmények működtetési költségét, s ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadták el. Az önkormányzati törvény szerint erre nincs lehetőség, amire a megyei kormányhivatal hiába figyelmeztette a testületet, ezért az ügy a Kúria elé került.

A képviselő-testület korábban egyhangúlag megszavazta, hogy a nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak a város elleni állami inkasszó felfüggesztéséért. A minisztérium válaszában közölte; a tárca vezetőjének nem áll jogában az inkasszót felfüggeszteni. Tétényi Éva erre reagálva azt mondta, hogy jogilag egyetért a miniszterrel. Szerinte a kérdést megnyugtatóan az rendezhetné, ha a testület élne felterjesztési jogával, amelynek hatására az Esztergom számára hátrányos törvényt módosítanák és az inkasszót eltörölnék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik