Belföld

Az Alkotmánybíróság elé kerül a választási törvény

szabad-valasztasokat(210x140)(1).jpg (élőlánc, szabad választások, dk, demokratikus koalíció, )
szabad-valasztasokat(210x140)(1).jpg (élőlánc, szabad választások, dk, demokratikus koalíció, )

Biztos, hogy az alkotmánybíráknak kell majd döntést hozniuk a kormány új választási szabályairól.

Ezt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő jelentette ki az MTI kérdésre. A politikus közölte, hogy a Fidesz ugyan úgy döntött, hogy nem kér előzetes normakontrollt a jogszabályról, a köztársasági elnök azonban még dönthet úgy, hogy alkotmányossági vizsgálatra küldi, illetve utólagos vizsgálatra is kerülhet az Alkotmánybíróság elé a választási eljárási törvény. „Ezek egyike egész biztosan be fog következni” – jelentette ki a képviselő.

Gulyás Gergely szerint „indokolatlan a félelemkeltés” az új szabályokkal, különösen az előzetes regisztrációval kapcsolatban. A regisztráció bevezetése a képviselő szerint „elkerülhetetlen”, ha nem akarnak különbséget tenni a választópolgárok között lakóhelyük, illetve nemzetiséghez tartozásuk alapján. Hozzátette: elfogadják az ezzel ellentétes véleményeket is, de azt nem, hogy a feliratkozást antidemokratikusnak vagy a jogállamiságot sértőnek bélyegezzék. Szerinte ez azokra az országokra nézve is sértő, ahol évtizedek óta önkéntes névjegyzékbe vételhez kötik a választójog gyakorlását.

A politikus a választási eljárási törvény zárószavazása előtt tartott sajtótájékoztatóján kijelentette:  az új szabályok az eddiginél kevesebb aktivitást várnak el a választóktól. Ezt azzal magyarázta, hogy a választás egyfordulós lesz, megszűnik a számtalan visszaélésre lehetőséget adó ajánlószelvény-gyűjtés, a névjegyzékbe vétel pedig önkéntessé válik.

Gulyás szerint növelik az esélyegyenlőséget azzal, hogy megtiltják a választási hirdetéseket a kereskedelmi médiában, mert azok drágák, és az új pártok nem tudnák azokat kifizetni. Kiemelte azonban, hogy ez csak a kampányidőszakban lesz így, a regisztrációra buzdító reklámok viszont a kereskedelmi médiában is megjelenhetnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik