Az államháztartás hiánya önkormányzatok nélkül augusztusban 97,7 milliárd forint, az első nyolc hónapban 913,5 milliárd forint volt. Az augusztusi folyamatok a vártnak megfelelően alakultak, a bevételek a tervezett szerint folytak be, a tárcák fegyelmezetten gazdálkodtak – értékelt az államtitkár. Pénzforgalmi szemléletben – önkormányzatok nélkül – szeptember végére 1067,7 milliárd forint hiány várható.
Katona Tamás a legfrissebb makrogazdasági adatokra hivatkozva azt mondta: a második negyedévben érhette el mélypontját a gazdaság, viszont a korábban vártnál kevésbé csökken a beruházások értéke, és jobban a behozatal. A tárca új prognózisa szerint a beruházások idén 9,3 százalékkal eshetnek vissza, jövőre viszont 0,6 százalékkal bővülhetnek, míg a behozatal idén 17,2 százalékkal zuhanhat, 2010-ben pedig 2 százalékkal bővülhet.
