Gazdaság

Lendületben a magyar feketegazdaság

Nem valószínű, hogy többletbevétele lesz idén az államnak a gazdaság fehéredéséből, miután a legfrissebb adatok szerint a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás felgyorsult.

Ligeti Csák, a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság
tagja emlékeztetett arra, hogy 2006-2008 között a gazdaság fehéredésének köszönhetően mintegy 200-250 milliárd forint többletbevétel keletkezett.

Megerősítette a helyzet romlását Pataky Péter, a bizottság másik tagja is, aki a feketén foglalkoztatottak számának növekedésére hívta fel a figyelmet, elsősorban a vagyon- és őrzés-védelem területen, illetve egyre inkább a kereskedelemben.

Az építőiparban azonban – a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően is – javult a helyzet – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik