Belföld

Kevesebb tanárt rúgnak ki

Balog Zoltán és Gallo Istvánné a pedagógus-kormány egyeztetésen  (pedagógus, Balog Zoltán, Gallo Istvánné )
Balog Zoltán és Gallo Istvánné a pedagógus-kormány egyeztetésen  (pedagógus, Balog Zoltán, Gallo Istvánné )

Eredményes volt a pedagógusok és a kormány egyeztetése. A mai tárgyalások alapján úgy tűnik, kevesebb pedagógus veszíti el az állását. A következő forduló szerdán lesz, akkor talán a bérekről is megállapodhatnak.

Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán – derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere újságírók előtt arról számolt be, hogy a szombaton alakított két szakmai munkacsoport elvégezte munkáját. Az egyik már meg is szűnt, az átadás-átvétel ügyében ugyanis sikerült megegyezni. A keddi fordulóra húsz ajánlás érkezett a munkacsoportoktól, a felét áttekintették és ezek felében meg is egyeztek. A foglalkoztatás területén maradtak még vitatott pontok, ebben további szakmai munka várható – ismertette.

Arra a kérdésre, hogy a bérek ügyében mire jutottak, úgy válaszolt: a húszszázalékos általános bérkövetelésre, amelyet a szakszervezetek megfogalmaztak, nem tudtak igent mondani. További tárgyalásokat folytatnak, és mint mondta, bízik benne, hogy jövő szerdán ebben a kérdésben is sikerül majd megállapodni. Abban megegyeztek, hogy az a béremelés, amelyet az életpályához és az új munkarendhez fognak kötni, 30 százalékos növekedést jelent majd.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke elmondta: megállapodtak arról, hogy a közoktatási intézmények pedagógusi álláshelyeit a heti 22 finanszírozott óraszámhoz igazítják. A pedagógusok számára ez komoly és nagy izgalmat okozó kérdés volt – mondta, hozzátéve: ez a megállapodás azt sugallja, hogy az a nagyarányú pedagógus elbocsátás, amelyet a bizonytalanság miatt feltételeztek, talán nem lesz akkora, mint gondolták.

A sztrájkra vonatkozó felvetésre úgy válaszolt: kedden komoly előrelépés történt, de még nincs egyezség minden kérdésben. A sztrájk nem cél, hanem eszköz – mutatott rá az érdekvédő, aki jelezte: a még elégséges szolgáltatásokról is folytatnak egyeztetéseket.

További egyeztetések tárgya lesz még a 62 éves életkort betöltött pedagógusok foglalkoztatásának ügye, illetve, hogy a pedagógus-életpályamodell minősítési rendszere kikre vonatkozik. A bérek ügyében sem tartja kizártnak, hogy elmozdulás történik – közölte.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a tárgyalások alatt Gárdonyi Géza: A lámpás című kisregényéből készült film egy párbeszédrészletét osztotta ki a sajtó várakozó képviselőinek. Ebben egy falusi néptanító vitatkozik a tanfelügyelővel arról, hogy az országos tanterv betarthatatlan.

A tárgyalásokról nyilatkozva kiemelte: a 22 óra rögzítése nagy jelentőségű bejelentés. Ugyanakkor ez csak ígéret, a kormánynak erre még rá kell bólintania, és törvényt is kell módosítani, a köznevelési törvény ugyanis jelenleg 22-26 órát rögzít.

A többi célok területén, így a bérkövetelésekben még jelentős távolság van a felek között – mondta. Hozzátette: nem véletlen, hogy a közalkalmazottak egészére vonatkozóan szeretnének 20 százalékos béremelést. Szerinte a kormány ajánlata bizonytalan, és azt gondolják, javaslatuk január elsejétől, de legkésőbb februártól megvalósítható lenne. Számításaik szerint indítványuk kevesebb forrást igényel, mint a kabinet elképzelése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik