Belföld

A Fidesz elítéli a jobbikos bocsánatkérését is

rogán antal (rogán antal, )
rogán antal (rogán antal, )

Kezdeményezik, hogy akár pénzbírsággal is büntethessék az elfogadhatatlan politikai szóhasználatot – mondta Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal elfogadhatatlannak minősítette a hétfői ülésnapon elhangzottakat, és közölte azt is, nem lát különbséget Gyöngyösi Márton hétfői és keddi nyilatkozata között. Szerinte az ilyen kijelentések ellen minden politikai erőnek a leghatározottabban fel kell lépni, és ezt megtehette volna a jobbikos képviselő felszólalása idején a plenáris ülést levezető alelnök is, de mivel egy képviselőcsoportba tartoznak, nem meglepő, hogy nem tette meg.

A házbizottság ülésén kezdeményezi, hogy jövő év január 1-jétől a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen cselekedetek, az ilyen elfogadhatatlan politikai szóhasználat ellen – mondta el a Fidesz frakcióvezetője. Utalt arra is, hogy jövőre a levezető elnök bizonyos esetekben kivezettetheti az országgyűlési képviselőt, most azonban csak a figyelmeztetés eszközével élhet.

A Fidesz az antiszemitizmus minden formáját elítéli, és kötelességének tart megvédeni minden zsidó és nem zsidó származású embert – tette hozzá. Felidézte, hogy a Fidesz az a párt, amely először lehetővé tette, hogy a holokauszt emléknapján megemlékezést tartsanak az Országgyűlésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik