Belföld

Kövér szigort ígér

kövér lászló (ingyenes, )
kövér lászló (ingyenes, )

Az Országgyűlés elnöke is elutasította Gyöngyösi Márton minősíthetetlen kijelentését.

A Fidesz, a KDNP, az MSZP és az LMP frakciója is határozottan elítélte és elfogadhatatlannak tartotta a jobbikos Gyöngyösi Márton előző napi parlamenti felszólalását. Egyben hibának tartották, hogy az ülést vezető alelnök, a jobbikos Balczó Zoltán nem lépett közbe. A négy parlamenti frakció megállapodott abban, hogy a következő házbizottsági ülésen annak lehetőségeiről tárgyalnak, hogy a jövőben hogyan lehet a hasonló eseteket magakadályozni.

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese ugyanakkor azt mondta, “nyilvánvalóan félreérthető kijelentésekről” van szó, amiért a képviselő, és – a házbizottság ülésén – ő maga is elnézést kért. Balczó Zoltán pedig úgy értékelte, a jelenlegi házszabály alapján nem lett volna lehetősége rendre utasításra.

Kövér László is elutasította Gyöngyösi Márton minősíthetetlen kijelentését. Az  Országgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy minden parlamenti párt támogatni fogja a házszabály azon szigorítását, amely lehetővé teszi az ilyen és ehhez hasonló képviselői magatartás utólagos szankcionálását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik