Belföld

Újraindult az élet a gigantikus csőtörés után

Csotores-a-Gellert-teren(960x640).jpg (csőtörés, )
Csotores-a-Gellert-teren(960x640).jpg (csőtörés, )

Vasárnap estére már minden lakásban volt víz a XI. kerületi Szent Gellért tér környékén. Hétfő hajnalban megindult a környéken a forgalom is. A BKK közlése szerint az éjszakai buszok menetrend szerint közlekedtek.

A szakvélemények szerint nem keletkeztek statikai károk az épületekben és az útpályában a budapesti Szent Gellért tér környékén, ahol vasárnap délután csőtörés volt – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő reggel.

A Bartók Béla úton a takarítás után megindulhatott a forgalom, az ivóvízellátás reggel hat óráig helyreállt – mondta Kisdi Máté.

A károk miatt a BKK lezárta a forgalom elől a Budafoki utat a Szent Gellért tér és a Bertalan Lajos utca között, a helyreállítási munkák hétfőn kezdődnek. A lezárás a 86-os busz vonalát érinti, ami ezért hétfőn üzemkezdettől továbbra is terelt útvonalon, a Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart-Irinyi József utca útvonalon közlekedik mindkét irányban.

A Csíky utca és az Orlay utca szintén jelentősen károsodott, így egyelőre azokon sem haladhatnak a járművek.

A 4-es metró kivitelezői és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság később intézkedik az épülő állomásra betört víz eltávolításáról. Az éjszaka megkezdték a lakóépületek pincéiből a víz kiszivattyúzását, ez még tart. A reggeli órákig több mint ötven tűzoltó dolgozott a károk elhárításán.

Vasárnap délután egy 1000 milliméteres és egy 200 milliméteres nyomócső tört el a Bartók Béla útra nyíló Orlay utca 1. előtt. Több mint egy órán át ömlött a víz, mire sikerült elzárni a vezetéket. A törésnél 15 méter átmérőjű, több méter mély gödör keletkezett. A környéken teljesen megállt a forgalom, a rendőrség lezárta a területet. Semmilyen tömegközlekedési eszköz nem járt a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között.

A pincékbe betörő víz miatt vasárnap délután négyszáz lakást kellett ideiglenesen elhagyniuk a lakóknak. Az épületeket statikus vizsgálta meg. Szerencsére egyik ház sem károsodott, így a lakók visszaköltözhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik