Belföld

Összecsapnak a borszakértők

bor_illusztráció (bor, )
bor_illusztráció (bor, )

Először rendezik meg a közép-európai profi sommelier bajnokságot.

Szeptember végén a Szigetközben mérik össze tudásukat a térség legjobb sommelier-i. Tíz országból várják a résztvevőket: Magyarország és szomszédai (Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia) mellett Lengyelország és Csehország borszakértői érkeznek a bajnokságra.

A versenyt egy dunakiliti szállodában tartják. Az angol lesz a hivatalos nyelv, így senkinek nem jelent előnyt, hogy anyanyelvén válaszolhat a kérdésekre. Elméleti és gyakorlati feladatok is lesznek, például felszolgálás, illetve ételek és italok párosítása. Országonként két-két versenyzőt és egy újságírót várnak.

A magyar indulókat a tavaly tavasszal alakult Magyar Sommelier Szövetség jelöli majd ki. A rendezvényt beharangozó tájékoztatón Káli Ildikó, a szövetség elnöke azt mondta, hogy a nemzetközi bajnokságokon általában hátránnyal indulnak a magyar versenyzők, mert nincs elég rutinjuk. A szigetközi verseny abban is segíthet, hogy a magyarok felkészüljenek az Európa- és világbajnokságra.

Klemens Ádám, a szövetség főtitkára elmondta: céljuk, hogy az egy éve elindított szakmai párbeszédet kiterjesszék az országhatárokon túlra.

Rigler Zsolt, a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója emlékeztetett arra, hogy a sommelier szakma a gasztronómia, a borászat, a vendéglátás és az idegenforgalom találkozási pontja, ezért a bajnokság a közép-európai országok együttműködését is javíthatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik