Gazdaság

Élet a Mars jegében?

Eddig sem a Mars körül keringő szondák, sem a rajta tevékenykedő terepjárók nem bukkantak élet nyomára a Vörös Bolygón.

Így a 2009-ben startoló európai misszió, az ExoMars egyik célkitűzése, hogy a felszín alatt kutasson élő szervezetek után, ahol talán sikerrel járnak. A University College London kutatói szerint azonban ezek a kísérletek is kudarccal végződnek majd: úgy vélik ugyanis, hogy ha van is élet a Marson, azt mélyen a felszín alatt kell keresni.


Élet a Mars jegében? 1

A bolygó felszínéről már évmilliárdokkal ezelőtt eltűnt a víz, és a mélyben, ahol megmaradt, csak jég formájában van jelen. Így az élet legfeljebb konzervált formában lehet jelen: egyes mikroorganizmusok ugyanis elméletileg az örökkévalóságig túlélhetik a fagyasztást. A bökkenő csak az, hogy a brit csillagászok mérései most kiderítették, hogy a Marsra jutó kozmikus sugárzás meglehetősen intenzív, mivel ez a bolygó nem rendelkezik a radiációt megszűrő mágneses térrel, vagy vastag légkörrel. Így számításaik szerint az élet még több méterrel a felszín alatt sem maradhat fenn. Ilyen mélységű fúrásra pedig az ExoMars küldetésre tervezett terepjárók nem képesek.

A tudósok szerint azonban mégis érdemes bizakodni. Léteznek ugyanis olyan területek a Marson – és ezt a kőzettani és geológiai viszonyokat is figyelembe vevő sugárzástérképük is megmutatja -, ahol a jég csak nemrég (néhány millió éve) került a felszín közelébe. Így a kozmikus sugárzás még nem fejthette ki pusztító hatását, vagyis a mélyhűtött sejtek elméletileg feléleszthetők. Ilyen ősi jeget tartalmazó vidék lehet a marsi egyenlítő közelében elhelyezkedő Elysium-hátság, amely alatt „nemrég” fagyott tengert azonosítottak, vagy egyes „fiatal” kráterek, amelyek szintén nagyobb mélységekből hozhattak jeget, sőt esetleg folyékony vizet is a felszín közelébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik