Belföld

Orvosonként 65 ezret találtak

Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.

A miniszter kifejtette: ebben a körben érintett több mint 16 520 járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó orvos, a betegellátásban közvetlenül közreműködő 67 978 szakdolgozó, továbbá 1380 dolgozó, akik nem orvosi vagy ápolói végzettséggel dolgoznak az egészségügyben, ők például vegyészek, pszichológusok, biológusok, fizikusok.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta: azon orvosoknak, akik – ügyeleti díjazásuk nélkül – jelenleg bruttó 350 ezer forint alatt keresnek, bruttó 65 823 forinttal emelik a bérét. Hozzátette: ez az érintett orvosok mintegy nyolcvan százalékát jelenti.

Az egészségügyi szakdolgozóknál egy teljesen új bértáblát dolgoztak ki, amely révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32 300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke – mondta az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik