Belföld

Háziorvosi béremelést sürget a kamara

A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe - közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden az MTI-vel.

A szervezet közleménye szerint, miután a közelmúltban bejelentett “részleges egészségügyi béremelés” során valamennyi háziorvost, házi gyermekorvost, illetve alapellátásban közfinanszírozottan tevékenykedő fogorvost, valamint az alkalmazásukban álló szakdolgozói kart (hozzávetőleg mintegy 30 ezer embert) kihagytak, így a MOK szerint a háziorvosok elégedetlensége “teljesen jogos”.

A MOK ismét leszögezte, a bértárgyalások során végig azon az állásponton voltak, hogy az “egészségügy elsőlépcsős alakulatát” nem lehet és nem szabad kihagyni a bérrendezés folyamatából.

A kamara “örvendetes ténynek” tartja, hogy az elmúlt időszakban nem jelentéktelen forrást nyitottak meg a gyógyító munka technikai körülményeinek fejlesztése érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezzel – legyen az akár 10 milliárd forintos keret is – sem a rendszerben dolgozók megélhetési gondjait, sem pedig a praxisok mindennapi működtetése során keletkező veszteségeket nem lehet orvosolni.

Ezért a MOK szerint “azonnali, jelentős, kifejezetten a havi működtetést és a rendszerben dolgozók bérjellegű juttatásának növelését eredményező forrásbevonásra van szükség”. Ellenkező esetben az alapellátás már belátható időn belül sem lesz képes feladatai teljesítésére – tették hozzá.

Az alapellátás mellőzése a teljes egészségügyi ellátórendszer jövőjét komolyan veszélyezteti – írta közleményében a kamara.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik