Várhatóan folytatódik a héten megszokott oldalazás a részvény-árfolyamokat tekintve a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, hogy ezúttal a hét utolsó napján megszokott alacsony forgalomnál is lanyhább lehet az érdeklődés.
Az amerikai tőzsdék ugyanis kivárnak a Fed közgyűléssel kapcsolatos, magyar tőzsdezárás utáni hírekre, aminek hatása a többi nemzetközi piacon is érződik majd. Ráadásul hétfőn zárva tartanak a Egyesült Államokban a börzék, ebből ugyancsak csekély forgalomra lehet következtetni – tette hozzá.
Az elemző szerint belföldön a Mol erőműépítési tervei befolyásolhatják esetleg kis mértékben a részvény árfolyamán keresztül a BUX indexet. Blahó Levente jelentősebb hatást ugyanakkor ettől sem vár, hiszen ezt a fejleményt a piac már az előző napokon beárazta, további emelkedéshez pedig több részletet kellene megismerni.
