Belföld

Elgázosították az egri kincseket

Eger (eger, )
Eger (eger, )

Súlyosan károsodott az egri Dobó István Vármúzeum több mint 700 műtárgya egy négy évvel ezelőtti fertőtlenítés során - közölte hétfőn a heol.hu.

A múzeum raktárbázisán 2008-ban történt gázos fertőtlenítés nyomán a vármúzeum több mint 700 műtárgya súlyosan károsodott, és nem zárható ki, hogy a felhasznált vegyszer az ott dolgozók egészségére is ártalmas lehetett. Az értesülést megerősítette Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ (HMIK) vezetője is – közölte a portál.

A Sas úti raktárban, ahol legalább 32 ezer vegyes összetételű kerámia, textil és műszaki tárgyi emléket tároltak, 2007-ben súlyos rovar- és gombafertőzés történt. A nagyobb bajok megelőzése érdekében a vármúzeum egy pályázat nyomán 2008 nyarán gázosítással történő fertőtlenítést végeztetett.

A műtárgyak károsodása, csak 2011-ben jutott az akkori fenntartó, a Heves Megyei Önkormányzat tudomására. Ekkor belső vizsgálatot rendeltek el. Kiderült, hogy a raktárban tárolt tárgyakon már 2009-ben elváltozások jelentkeztek, azonban az akkori illetékesek érdemi lépéseket nem tettek.

A három évvel ezelőtti tételes átvizsgálás során 653 különféle műtárgy károsodására derült fény. Jelenleg is több szakértő dolgozik a kármentesítésen. A munkát a Nemzeti Kulturális Alap közel másfél millió forinttal támogatta.

A fenntartó megyei önkormányzat, illetve a minisztérium csupán évekkel később kapott érdemi információt a történtekről, akkor sem a teljes valóságot. A károsítás óta eltelt négy esztendő ellenére viszont olyan bizonyító erejű dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján a Heves Megyei Múzeumi Szervezet ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Egri Rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik