Belföld

Tüntet a Jobbik

A tüntetők Mátsik György volt ügyész háza elől vonulnak Biszku Béla volt belügyminiszter házához.

Kapcsolódó cikkek

Több száz ember részvételével megkezdődött péntek délután Budapesten a Jobbik vonulásos demonstrációja, amelyet “az elszámoltatásért és a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért” tartanak.

Mátsik György – aki ügyészként 1958-ban halálbüntetést kért Mansfeld Péterre és társaira – I. kerületi háza előtt több jobbikos politikus is beszédet mondott. Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő arról beszélt, azért rendezték meg ezt a tüntetést, hogy “előbb-utóbb valamilyen elszámoltatást kapjanak a kommunista gyilkosok” és hogy elérjék: “a jövőben senki ne merjen ilyen dolgokat elkövetni a magyarság ellen”. Ha lett volna rendszerváltás, akkor nem lenne rá szükség, hogy tüntessenek – tette hozzá.

Szilágyi György országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: akik részt vesznek ezen tüntetésen, azok a magyarságot sújtó kettős mérce ellen is tiltakoznak. Elmondása szerint az áldozatoknak kell igazságot szolgáltatni a kommunista bűnösök felelősségre vonásával.

A jobbikos és magyar zászlókat lengető tüntetők hangos üdvrivalgással és tapssal fogadták a jobbikos politikusok szavait, Mátsik György háza felé pedig hangos fütty és sípszó kíséretében azt kiabálták: “gyilkos, gyilkos”.

A tüntetők ezután elindultak Biszku Béla II. kerületi házához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik