Belföld

Az OEP halála – “intézményesített népirtás”

orvos(210x140)(1).jpg (ápoló, nővér, )
orvos(210x140)(1).jpg (ápoló, nővér, )

A Népszava szerint összességében nagyon is reális, hogy az Orbán-kormány áldozatává válik az OEP.

Intézményi szinten is keresztet vethetünk a szolidaritáselvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes társadalombiztosításra. Ezt Garai István Levente MSZP-s képviselő mondta a Népszavának arról a kiszivárgott, s napok óta nem cáfolt kormányzati tervről, amely szerint megszűnne az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).

Az ellenzéki politikus szerint ez annak a két éve kezdett folyamatnak a betetőzése, amellyel kétosztályossá – fizetős magánegészségüggyé, s egy szegényeknek szóló, teljesen elégtelen állami egészségügyi ellátássá – alakították a rendszert, így “intézményesített népirtást készítettek elő”.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista tagja arra a lapinformációira reagált, hogy a közszféra szűkítését célzó kormányzati elképzelések között felvetődött, a párhuzamos feladatokat ellátó háttérintézményekből ágazatonként csak egy maradjon. Így megszűnhetne például az OEP is.

Garai elmondta, a kormánypártok semmiféle tájékoztatást nem adtak terveikről, de a fideszes jogalkotási módszerekbe könnyen beleillene, hogy egy salátatörvényből derüljön ki az OEP felszámolása. “Alkotmányos garancia ugyanis ma már nincs a társadalombiztosításra, a kormánynak semmiféle kötelezettsége nincs e rendszer fenntartására” – tette hozzá.

A szocialista képviselő emlékeztetett: az OEP megszüntetésének ágyazhatott meg az a “csel” is, amellyel a kormánytöbbség módosította az idei szja-törvény mellékletét. Ennek értelmében a munkáltató által kötött betegségbiztosítások díja adó- és járulékmentessé vált, magyarul ösztönözték a magánegészségügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik