Belföld

Környezetvédelmi együttműködés Irakkal

Iraki ellenőrzőpont (irak, ellenőrzőpont, )
Iraki ellenőrzőpont (irak, ellenőrzőpont, )

A magyar–iraki környezetvédelmi és vízügyi együttműködés szélesítése a cél, egyezett meg a két ország szakminisztere hétfői budapesti megbeszélésén.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tárgyalásokat követően újságíróknak elmondta: a tárgyaláson a klímaváltozással, a környezetvédelemmel és a vízgazdálkodással kapcsolatos kérdések kerültek elsősorban napirendre. Magyarország számára nagyon fontosak a közel-keleti térséggel fenntartott kapcsolatok, az együttműködés az arab országokkal, így az Iraki Köztársasággal – mondta.

Szargun Lazar Száljuh iraki környezetvédelmi miniszter Fazekas Sándor meghívására érkezett kétnapos látogatásra Budapestre.

A magyar szaktárca vezetője elmondta: a két ország szakértőinek a feladata lesz, hogy kidolgozzák a további együttműködés keretéül szolgáló kétoldalú megállapodást a környezetvédelmi és vízügyi együttműködés kiszélesítésére. Utalt arra, hogy a magyar–iraki gazdasági kapcsolatok korábban is magas szintűek és intenzívek voltak.

Az iraki környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a mostani megbeszéléseken közelebb jutottak egy tárcaközi megállapodás aláírásához, amely kereteket biztosít az együttműködés számára. Jelezte azt is: a Magyarország és Irak közötti kapcsolatok történelmi alapokon nyugszanak, amit Irak fel kíván újítani.

Az iraki miniszter hasznosnak nevezte tapasztalatait, amelyeket a csepeli szennyvíztisztító telepen, valamit a Fővárosi Vízművekben tett látogatásán szerzett. A magyar szaktárca vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója szintén együttműködést ajánlott az iraki félnek, például a szakemberképzés terén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik