Szórakozás

Nehézségekkel küzd a Szinetár-Makranczi páros

A sztárpár életét nem könnyítik meg a Szombat Esti Láz táncpróbái, ennek ellenére jól veszik az akadályokat.

Szinetár Dóra és párja, Makranczi Zalán számára is kihívást jelent a verseny és a felkészülés. Míg Dóri “lusta izmaival” küzd, addig szerelmének sűrű időbeosztása okoz gondot.

Dóri, aki akár gyermeket is vállalna párjával már rendelkezik táncos múlttal, hiszen a Balettintézet növendéke volt, de tanulmányait félbe kellett szakítania térdproblémái miatt, most azonban nem fél a betegség kiújulásától.

“Én mélyen hiszek abban, hogy minden fizikai bajnak lelki eredete van, és pontosan tudom, hogy miért volt baj akkoriban a térdemmel. Ezt most szeretem, úgyhogy szerintem most nem lesz baj vele. Nekem mindig olyankor kezd el valamim fájni, amikor nem vagyok képes azt mondani, hogy nem akarom és ehelyett valamim tényleg megfájdul, nem csak úgy mondom. A belső tiltakozásomnak a fizikai megnyilvánulása ez” – mesélte a Reflektornak a színésznő, aki a táncpróbák során olyan izomcsoportokat is felfedezett magán, melyekről eddig nem is tudott.

Makranczi Zalánnak eközben nem a koreográfiával, hanem az idejével gyűlik meg a baja. Napközben ugyanis színházi darabjaival van elfoglalva, majd a több órás táncpróbára siet, este pedig még a főiskolán is próbál, így elég kevés ideje jut az alvásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik