Belföld

Nem tárgyal a parlament az államfő lemondásáról

Az alkotmányügyi bizottság nem vette tárgysorozatba az ellenzék határozati javaslatait.

Az egyik előterjesztést a szocialisták jegyzik. Ez annak a megállapítását kérte, hogy Schmitt Pál méltatlan tisztségére, ezért a Ház felkérné, hogy haladéktalanul mondjon le.

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független Molnár Csaba javaslata szerint pedig az Országgyűlés arra kérné fel a köztársasági elnököt, hogy Magyarország, valamint a tudományos élet tekintélyének megóvása érdekében fontolja meg a lemondást.

Molnár Csaba emellett a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényhez is benyújtott egy módosítást. Eszerint ha az államfő megbízatása “erkölcsi integritásával” kapcsolatban szűnik meg, akkor a továbbiakban nem illetik meg a volt köztársasági elnököknek járó jogosultságok és juttatások.

Az elutasításokról vita nélkül szavaztak a bizottsági tagok. Molnár Csaba két javaslatára senki nem szavazott igennel, a szocialista indítványt pedig az ülésen jelen lévő egyetlen szocialista képviselő, Bárándy Gergely támogatta.

Kiéhezve várja a Schmitt-ügy mai fejleményeit? Kattitntson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik