Belföld

Még előkerülhet Gyurcsány dolgozata

A volt miniszterelnök irományát nem selejtezték le – írja a Magyar Hírlap.

“Intézményünk valóban vett át letétként a közgazdaság-tudományi karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ből való. Az átvett dokumentumokat a levéltár nem selejtezte le” – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) főlevéltárosa.

Lengvári István igazgató ezzel cáfolja az egyetem sajtóreferensének lapunknak adott nyilatkozatát, amely szerint Gyurcsány Ferenc dolgozatát 2003-ban átadták a levéltárnak, s ott azt öt év után leselejtezték – állapította meg a napilap.

Az 1984-ben készült, szőlészeti témájú diplomamunkát azért nem lelték, mert az egy “kulcsos szekrényből” eltűnt. Az 1991-ben a közgazdasági karon készültről azt állították, azt a kar átadta a levéltárnak, ám mivel ez nem közirat, öt év után leselejtezték – emlékeztetett az újság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik