Belföld

Példátlan módon csökkentik a kereseteket

A munkajog liberalizálása, a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

Az új törvény egyebek között a műszakpótlékokra vonatkozó szabályok átalakításával az elmúlt húsz évhez képest példátlan módon intézményesen csökkenti a kereseteket – mondta az érdekképviseleti vezető egy szakszervezeti fórumot követő sajtótájékoztatóján. Borsik János szerint az új jogszabállyal a kormány a munkaszerződéseket elkezdte a két egyenrangú fél megállapodásán nyugvó polgári jog felé tereli, annak ellenére, hogy a munkaadók és a foglalkoztatottak közötti egyensúly koránt sincs meg.

A nyártól hatályba lépő jogszabály több helyütt is a munkaadó és a munkavállaló között létrejövő külön megállapodással lehetőséget teremt a törvény rögzítette keretektől történő eltérésre, akár a foglalkoztatott számára kedvezőtlen irányba is – közölte az elnök. Borsik János szerint a munkaadók nyomásgyakorlással ki is kényszeríthetik ezeket a megállapodásokat az állásukat féltő dolgozóktól. Példaként a szabadságok kiadását említette. Az új jogszabály ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy az életkor növekedésével járó pótszabadságról “lemondjon” a munkavállaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik