Belföld

Orbán begyűjtené a termést

Még idén Pekingbe várják a magyar kormányfőt.

Orbán Viktor csütörtökön Varsóban folytatott kétoldalú megbeszélést a Lengyelország-Közép-Európa-Kína Gazdasági Fórumon részt vevő Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel. Mint hangsúlyozta, Magyarország a szükségesnél később, csak a kormányváltás után hajtotta végre a keleti nyitást, amelyet már ellenzékből, Fidesz-elnökként előkészített, mivel enélkül egyetlen ország sem lehet sikeres.

Elmondása szerint miniszterelnökként két éve dolgozik azon, hogy pénzügyi kérdésekre, ipari és technológiai együttműködésekre, befektetésekre is kiterjedő, a magyar érdekeket szolgáló mély együttműködést alakítson ki Kínával. “Közel vagyunk ahhoz, hogy begyűjtsük a termést. A kínai miniszterelnök, amikor végigvettük a témákat, azt mondta, hogy még az idén várnak Pekingbe, ahol ezeket a kérdéseket lezáró megállapodásokat írhatunk alá” – közölte.

Már a jövő héten hivatalos látogatást tesz Budapesten Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes – aki jövő tavasszal várhatóan az ázsiai ország kormányfője lesz -, vele gazdasági megállapodásokat írnak alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik