Belföld

Sógorával azonos című szakdolgozatot írt Gyurcsány

A HírTv riportja szerint Gyurcsány Ferenc egykori sógora négy évvel korábban ugyanazzal a címmel adott be szakdolgozatot, mint a volt miniszterelnök eltűnt írása.

A Pécsi Egyetem Tanárképző Főiskolai karán 1984-ben írt szakdolgozatot Gyurcsány Ferenc a Balatonfelvidék szőlészetéről és borászatáról. A HírTv Célpont című műsorának riportja kiderítette: négy évvel korábban ugyanezzel a címmel adtak le szakdolgozatot, csak nem a technika tanszéken – mint Gyurcsány – hanem a földrajzon.

A riport szerint az 1980-as diplomamunkát az a férfi készítette, aki akkoriban Gyurcsány Ferenc sógora volt. A Célpont megtalálta azt a szekrényt, amelyben Gyurcsány Ferenc évfolyamtársainak 1984-es diplomamunkái vannak. A riport szerint egyedül a volt miniszterelnök munkája hiányzik. (Az 1990-ben a közgazdaságtudományi karra írt dolgozatát leselejtezték, 1996-ban.) Az egyéb vizsgadokumentumok, mint az államvizsga jegyzőkönyve, megvannak. Eltűnt azonban az egykori sógor 1980-as diplomamunkája is.

Gyurcsány Ferenc a HírTv stábjának kifejtette, már nem keresi szakdolgozatát és nem tud arról, hogy más is írt akkoriban erről diplomamunkát. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tudja, milyen témában írt szakdolgozatot egykori sógora, ám elmondása szerint valószínűleg látta, olvasta a munkát és feltehetően használta is diplomamunkája elkészítéséhez. Azt ő is gyanúsnak tatja, hogy csak az ő szakdolgozata tűnt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik