Gazdaság

Nőtt a multik hegemóniája

Magyarország első 100 vállalkozása állította elő a bruttó hazai termék (GDP) majd 40 százalékát 2005-ben – derül ki az Ecostat legfrissebb tanulmányából, ami szerint a koncentráció növekedett 2004-hez képest. A legnagyobbak még meghatározóbb súllyal veszik ki részüket az exportból, melynek 57 százalékát teljesítik.

Az összeállításból kiderül, hogy a legnagyobb 100 cég által előállított hozzáadott érték 12,7 százalékkal nőtt, míg az elôzetes adatok szerint a teljes vállalati szektorban 7,5 százalékkal bôvült az új érték elôállítása 2005-ben. A kettôs könyvvitelt vezetô cégek mintegy 10 ezer milliárd forint GDP-jébôl a TOP-100-ra 39,8 százalék jutott, míg 2004-ben 37,3 százalék volt a súlyuk. Jellemző ugyanakkor az is, hogy, az élmezôny elsô 10-11 vállalkozása ugyanannyival járult hozzá az ország GDP-jének növeléséhez, mint a többi 89-90 nagyvállalat. 2005-ben a tízes élmezôny elsô négy helyén ugyanazokat a vállalkozásokat találjuk, mint egy évvel korábban. 2004-ben az 5. pozíción szerepelt T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. idôközben a második helyezett Magyar Telekom Nyrt. része lett. Helyét a Szerencsejáték Zrt. foglalta el. A hatodik pozícióra a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. jött fel, melynek adatai 2005-ben konszolidáltan szerepelnek. A 7-8. helyen az ország két legnagyobb létszámú vállalata, a MÁV és a Magyar Posta változatlanul tartja pozícióját.


Nemzetgazdasági áganként a százak súlya széles sávban szóródott. Az energetika (villamosenergia-, gáz, gôz- és vízellátás) nemzetgazdasági ágban a 18 legnagyobb cég termeli meg a GDP 72 százalékát. Hasonló mértékű a koncentráció (69 százalékos) a közlekedés, raktározás, posta és távközlés ágban. A feldolgozóipar mintegy 37 ezer vállalkozása által elôállított új érték megtermelésébôl a ranglistán szereplô 47 cég évente egyre nagyobb súllyal részesedik. 2005-ben részarányuk már mintegy 55 százalékot ért el. 2001-ben ennél több vállalat, szám szerint 51, még csak 44 százalékban koncentrálta a feldolgozóiparban megtermelt GDP-t.


A Mol beelőzte az Audit


Az exkluzív TOP-100 klub tagjai együttesen 13,6 százalékkal bôvítették exportjukat, a növekmény meghaladta az 1000 milliárd forintot. Részesedésük az összes kivitelbôl tovább emelkedett, megközelítve az 57 százalékot. A jelentôs többletexport nagyobb részét a gépipari nagyvállalatok realizálták.


A másik nagy kivitelt elért ágazat a vegyipar, amelynek óriás cégei az átlagosnál kétszer nagyobb ütemben bôvítették külföldi eladásukat. Konszolidált adatai alapján a MOL Nyrt. átvette az exportelsôséget az Audi Hungária Kft.-tôl, miután kivitele 1,32-szeresére, 1176 milliárd forintra gyarapodott. A feldolgozóipar adta az ország kivitelének 80 százalékát. E nemzetgazdasági ág mintegy 10 ezer milliárd forint exportjából az itt gazdálkodó cégek a korábbi kétharmados súlyukat 69 százalékra tornászták fel – derül ki az Ecostat elemzéséből .


2005-ben a legnagyobb vállalkozások rekord összegű üzemi eredménye, amely 91 cég nyereségének és 9 veszteségének egyenlegeként alakult ki, 21 százalékkal több, mint 2004-ben volt.


A TOP-100 tagjai 15,7 százalékát foglalkoztatták a kettôs könyvvitelű 314 ezer vállalkozás 2,14 millió fôt meghaladó létszámának. 2005-ben a százaknál összességében folytatódott a létszámcsökkentés. A legtöbb embert foglalkoztató 2 cégnél volt a legnagyobb leépítés; a MÁV és a Posta együtt mintegy 7 ezer fôvel kevesebb embert alkalmazott.


A vagyonnövekedés 12 nagyvállalatnál kiemelkedô. Ezek együttesen az átlag másfélszeresére növelték vagyonukat, a többlet 800 milliárd forintot tesz ki. A MOL és a GE Hungary részesedése ebbôl 430 milliárd. A vagyonvesztô cégek közül messze kitűnik a MÁV Zrt.; a társaság 2003-ban elkönyvelt 162 milliárd forint értékű saját vagyona 2004-ben 42 milliárddal, 2005-ben pedig további 64 milliárd forinttal zsugorodott.


A vállalati szférában 2005-ben 300 ezer forinttal, 4,4 millióra nôtt az egy fôre jutó GDP. A százak ennek 2,5-szeresével, 11,1 millió forint/fô termelékenységgel működtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik