Gazdaság

Nincs újabb madárinfluenza-megbetegedés

Befejeződött a Szentes-Lapistó tíz kilométeres körzetében kialakított megfigyelési zónában a teljes baromfiállomány átvizsgálása, sehol nem találtak újabb megbetegedést.

Az állatorvosok átvizsgálták a Szentes-Lapistó tíz kilométeres körzetében kialakított megfigyelési zónában található 18 baromfitartó telepet és az összes tanyát, és sehol nem találtak megbetegedésre utaló jelet – mondta Kaszás Mihály, a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság titkára.

A szakember elmondta: úgy tűnik, a bevezetett rendszabályok, valamint a lúdtartó telepen a szárnyasok preventív leölése hatásos volt, és ezzel sikerült megelőzni a megbetegedés továbbterjedését. Jelenleg a legfontosabb feladat a bevezetett rendszabályok következetes betartása.

A zömmel csirkéket, kisebb részben tömőlibákat nevelő telepeken a szárnyasokat zárt helyen kell etetni és itatni, s különösen ügyelni kell arra, hogy ne érintkezzenek vadmadarakkal. A állattartók számára azért is fontos a rendszabályok betartása, mert csak akkor jogosultak kártérítésre, ha mindenben eleget tettek az állategészségügyi hatóságok előírásának – hangsúlyozta a szakember.

A térségben vadászok vadkacsákat lőnek ki, az állatokból mintát vesznek, mert valószínűsíthető, hogy ilyen madarak okozták a fertőzést. A 3 kilométeres sugarú védőkörzetet 21, a 10 kilométeres megfigyelési körzetet pedig 30 napig kell fönntartani a magyar jogszabályok alapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik