Belföld

Nyilvánosságra került a titkos Klik-jelentés

Motiválatlan munkatársak, több mint 50 milliárdos hiány, átgondolatlan, elhibázott döntések - lesújtó mondatok olvashatók az Index által megszerzett dokumentumban, amely a Klebersberg Intézményfenntartó Központ működését vizsgálja.

Januárban az Index közölt részleteket abból a dokumentumból, amelyet Szabó Balázs miniszteri biztos készített a Klebersberg Intézményfenntartó Központ működéséről. Időközben kiderült, hogy több jelentés is íródott az ország összes általános és középiskoláját összefogó Klikről, most a portál a másodikat hozta nyilvánosságra.

A biztos elemzésében arra jutott, hogy minden területen átgondolatlan, elhibázott döntések születtek, a bajokért pedig jelentős mértékben Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke tehető felelőssé.

A jelentés szerint a szervezetet „nem vezetik, hanem csak irányítják, de azt se hatékonyan”. A munkatársak a normálisnál jóval többet dolgoznak, motiválatlanok.

57 milliárdos hiány

Lesújtó a véleménye Klik gazdálkodási szervezetéről is, amely „irányítatlan”, és „csakis a véletlen és az emberi elkötelezettség miatt működik úgy-ahogy”.

A tankerületi igazgatók például csak 2013 augusztusában kapták meg, hogy a 2013-as évben mekkora költségvetéssel gazdálkodhatnak. A hiányos, elhibázott költségvetés miatt a 2014-es hiány elérheti az 57 milliárd forintot, amiért a jelentés személy szerint a Klik elnökét teszi felelőssé.

Emellett a szervezet sokszor szerződés nélkül, vagy hibás, hiányos szerződésekkel fizetett ki pénzösszegeket, néha úgy egyenlítettek ki számlákat, hogy 10 hónappal a teljesítés után még azon dolgoztak, hogyan készítsenek hozzájuk utólag visszadátumozott szerződést. Egyes szerződések a biztos szerint éppen, hogy a Klik hátrányára tértek el a sablontól, felesleges többletkiadásokat képeztek. „Arra senki sem tudott egyértelmű választ adni, hogy valójában mire is kell a Kliknek 2 db iPad” – jegyzi meg például a jelentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik