Bár a kereskedők azt mondják, hogy az egésznek semmi értelme, február elsejétől kötelező a kereskedelemben és a szolgáltatásban fogyasztóvédelmi szakreferenst alkalmazni a nagyobb cégeknek. A szakemberek képzésére már cég is alakult, a törvénymódosítás elfogadása előtt két, azaz kettő nappal.
A tulajdonos a 17. kerületi Fidelitas-elnök édesanyja, elérhetőségnek az elnök címe, kapcsolattartóként pedig a Fidelitas kerületi alelnöke szerepel az alapító okiratban.
A nagyobb kereskedő láncoknak már január elején szétküldték ajánlatukat, postai címként a fogyasztóvédelmi hatóság József körúti címét adták meg.
![Messziről bűzlik valami a fogyasztóvédelemnél 1](http://24.hu/app/uploads/2014/02/Ajanlo-logo1.png)
Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!