Belföld

A drágább parlamenttől a képviselők sleppje is nőhet

Az új szabályozással egy képviselő akár négyfős titkárságot is tarthat, és a szakértők számát is megemelték a parlament pénzéből – írja a Blikk.

Asszisztensre az előző ciklusban kezdetben havonta 140 ezer forintot költhetett egy honatya, ezt később több lépcsőben egészen 348 ezerre emelték, hogy akár két főt is alkalmazhasson egy képviselő. Most azonban már a megemelt alapilletményének megfelelő összeget fordíthat erre a célra, vagyis 748 ezer forintból egy egész stábot is fenntarthat. Ez összességében 149 millió kiadást jelenthet a parlament büdzséjének havonta – derül ki a Blikk cikkéből.

Emellett a képviselőcsoportok mellett dolgozó szakértőkből is többet alkalmazhatnak a korábbiaknál. Ez a létszám 147-ről 237-re emelkedik az új szabályozásnak köszönhetően. A legnagyobb nyertes a Fidesz-frakció: az előző ciklusban még csak 59 szakértőt alkalmazhatott, most már 132-t. De nemcsak a legnagyobb kormánypártnál, hanem minden frakciónál több lesz ezentúl a szakértő, mint a politikus. Nem véletlen, hogy több kieső képviselőt is szakértői állással próbálta kárpótolni a korábbi frakciója.

Jó hír viszont, hogy kiszorulhatnak a fenti státuszokból a politikusrokonok, mivel a közeli hozzátartozók a továbbiakban nem lehetnek képviselői segítők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik