Belföld

Ők rontják ma el Orbán Viktor hangulatát

Az Együtt-PM-es, az MSZP-s képviselők és Fodor Gábor is részt vesz a parlament alakuló ülésén, de nem szavazza meg Orbán Viktort miniszterelnöknek.

Kónya Péter azt mondta, Orbán Viktor a választási kampányban nem hirdetett programot, csak azt mondta, “folytatjuk”. Az Együtt-PM viszont azt szeretné, ha nem folytatná eddigi tevékenységét. “A legjobb az lenne, hogyha a Dunán keresnénk egy kis szigetet, és ezt a kis szigetet elneveznénk Szent Ilona szigetének és ott folytathatná” – mondta.

Az MSZP nemmel szavaz a miniszterelnök megválasztására, a szavazás után pedig kivonul a parlamenti ülésteremből – jelentette be a párt elnök-frakcióvezetője. Nem kívánnak asszisztálni ahhoz, hogy a magyar Országgyűlés pusztán egy pártpolitikai paraván, egy kiüresített díszlet legyen egy pártrendezvény felvezetéseként – indokolta Mesterházy Attila. Kifogásolta, hogy nem lehet tudni semmit sem a kormányprogramról, sem az új kormányzati szerkezetről, sem az új kormány tagjairól.

Úgy gondolják, hogy ilyen körülmények között nincs értelme meghallgatni a miniszterelnök beszédét, nem kívánnak biodíszlet lenni. Arra sem adtak lehetőséget, hogy a kormányfői beszédet kommentálni lehessen az ülés keretében.

Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Fodor Gábor sem szavazza meg Orbán Viktort miniszterelnöknek. Mert a mai napig nem tudni, milyen programot akar megvalósítani kormánya. Ha a Fidesz első emberének a jövőre vonatkozó terve mindössze annyi, hogy “folytatjuk”, akkor ahhoz a Magyar Liberális Párt nem adhat felhatalmazást – írja a liberális párt képviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik