Belföld

Komoly árhullámokra készülhetünk

Több magyarországi folyón is árhullámok várhatók, minden előrejelzés azt mutatja, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenni az árvízi védekezésben - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szombaton Budapesten.

A szélvihar elmúlt, s az intenzív esőzés is mérséklődött, de a vízgyűjtőterületeken lehullott jelentős mennyiségű csapadék áradásokat indított a folyókon. Emiatt több helyszínen folytatnak intenzív védekezést – mondta Bakondi György. Az éjszaka Kőszeg térségében ezrek dolgoztak azon, hogy megakadályozzák a gátszakadást, s megvédjék a települést.

Szombaton a Hernádon is harmadfokúra emelték az árvízi készültséget, s kiemelt figyelmet fordítanak a Mura térségére is. A folyó várhatóan vasárnap tetőzik Letenyénél. Mindemellett a Sajón, a Bodrogon és a Bódván is árhullámokra számítanak.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a Kis-Balatonnál a korábbi három helyett 4 belvízvédelmi szakaszon folyik a védekezés másodfokú készültség mellett. Továbbra is mezőgazdasági területek állnak víz alatt, de az elöntött terület nagysága 275 hektárra csökkent. A vízügyi igazgatóság szivattyúi nyolc telepen folyamatosan dolgoznak.

Bakondi György kitért arra, hogy a Balatonnál az elmúlt napokban a viharos szél által okozott nagy hullámok miatt veszélyhelyzet alakult ki, de ez mostanra megszűnt, és folyamatban vannak a helyreállítási munkálatok.

Az elmúlt napok viharos időjárásával összefüggésben az ország szinte összes megyéjében több mint háromezer beavatkozást hajtottak végre a katasztrófavédelem egységei. A vihar sújtotta Tornanádaskán 114 ház sérült meg, 130 embert telepítettek ki. Az eddigi helyreállítások nyomán viszont már az emberek nagy többsége visszatérhetett otthonába.

Jelenleg mintegy háromezer ember – katasztrófavédelmi és vízügyi dolgozó, valamint önkéntesek – dolgozik az árvízi védekezésben. A katasztrófavédelemnél minden esetre felkészültek, megvannak a szükséges terveik – emelte ki a főigazgató.

Magyar mentőcsoport indult segíteni Szerbiába

Szombaton délelőtt elindult Budapestről Magyarország hivatásos mentőalakulatának (HUNOR) egy csoportja, hogy segítsék a szerbiai árvízi mentést.

A HUNOR 26 emberrel hat csónakkal, egy mentőhelikopterrel és hét gépjárművel csatlakozik a szerb árvízi mentéshez.

Rade Drabac szerb nagykövet megköszönte a magyar kormány segítségét, s kiemelte: Szerbiában még soha nem volt ilyen mértékű árvíz. Van olyan 100 ezer lakosú város, a Belgrád környéki Obrenovac, amelyet gyakorlatilag teljesen elöntött az ár. Sokan menekülnek a vízzel elárasztott településekről. Több folyón további árhullámok várhatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik