Gazdaság

Hol van az a nyár?

Átrendeződik a szállodapiac; a Balaton kiváló szezont zárt, a fővárosi hotelek bevétele viszont jócskán csökkent.

Elszorul a gyomra a legtöbb fővárosi szállodaigazgatónak az egy évvel ezelőtti tüntetések évfordulójának közeledtével. Nyugodt őszért fohászkodik a szakma, hogy a kedvezőtlen nyári eredmények ellenére is jó évet tudjon zárni. Januártól augusztusig ugyanis a fővárosi háromcsillagos szállók nettó szobaár-bevétele 13,2 százalékkal, a négycsillagosoké pedig 9,7 százalékkal csökkent.


Hol van az a nyár? 1

Fotó: Kalló Iván

SÉRÜLÉKENYSÉG. A világ a legkisebb negatív eseményre is villámgyorsan reagál, Budapest pedig eleve sérülékeny „turisztikai termék”. A szakemberek szerint a nemzetközi hírekben hetekig előkelő helyen szereplő tavaly őszi budapesti zavargások a nyár elejéig éreztették a hatásukat, egy több ezer fős konferenciát is lemondtak a szervezői. Szerencsére volt honnan csökkenni; az uniós csatlakozás és a fapados járatok elmúlt évekbeli térnyerése nyomán dinamikusan növekedett e piac is. Puczkó László, a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének elnöke, a Xellum Kft. ügyvezetője szerint nincs nagy gond. A szobaár-bevételek országos szinten – a kiváló balatoni, és a jó vidéki szezonnak köszönhetően – stagnálnak, a vendégéjszakák száma 1 százalékkal emelkedett. Budapesten azonban, szállodatípustól függően, e tekintetben is 2-4 százalékos visszaesést regisztráltak. Érdemes lesz majd az egész éves adatokat is vizsgálni, hiszen a budapesti idegenforgalomban az ősz az egyik főszezon.

A fővárosi turizmus problémái

● Imázsromboló zavargások
● Hiányzó újabb látványosságok, események
● A turisztikai együttműködés hiánya (például nincs az ország történetét jól bemutató, több helyszínt „bejáró” kiállítás)
● A turizmust inkább nyűgként kezeli a várospolitika
● Állandósuló dugók, akadozó reptéri transzferek
● Az országmar-keting-ráfordítások drasztikus visszafogása
● Az áfa 15-ről 20 százalékra emelése
● A nagy vonzerejű „romkocsmák” és „retro helyek” bürokratikus ellehetetlenítése

Nagyobb probléma, hogy a növekvő forgalomra számítva az elmúlt évek 4-5 csillagos hotelboomja után mostanság az olcsóbb, 3 csillagos kapacitás bővül, így a csökkenő forgalmon egyre több szereplőnek kell osztoznia.

Hóka Péter, a Chemol Travel ügyvezetője sem látja drámainak a visszaesést, de határozott fellépést sürget. „Budapesten még elkülönített költségvetés sincs városmarketingre. Összességében pedig a pár évvel ezelőtti 6-7 milliárd forint helyett 3,5 milliárd jut országmarketingre, s abból még lejön 2 milliárd az adminisztráció és az intézmények fenntartására” – mondja. Ám nem csak pénzkérdésről van szó, szerinte a turisztikára szükséges rosszként tekintenek a fővárosi politikusok. Példaként említi, hogy a Citadellát ma már nem kerülhetik meg a turistabuszok, s a vár alatt sem megoldott a parkolás. Emellett a dugók és a központi terek, hidak lezárása miatt félnapos tortúrává válik egy háromórás városnézés, miközben a reptérről 1,5 órára hosszabbodott a bejutási idő. A nehezen élhető város híre pedig hamar elterjed a turisták körében.

A szakemberek a vonzerő fogyatkozását tartják a legnagyobb problémának. „Londonban is visszaesés van egy-egy terrorcselekményt követően, de azután gyorsan helyreáll a turistaforgalom. Persze Budapest soha nem lesz London, Párizs, vagy Róma, de az sem állapot, hogy csupán a már legalább száz éve meglévő adottságainkat mutogatjuk” – panaszolja Puczkó László. A Vár, az Andrássy út és a Hősök tere mellett nagy dobásokra, merész húzásokra, és olyan nagy, átgondolt fejlesztések beindítására lenne szükség, mint történt az a Balatonon az elmúlt években. Siófokon három vadonatúj wellness szálló is épült, ezek révén jócskán meghosszabbítható a szezon, így a vendéglők sem 6 hét alatt akarják megtermelni egész éves bevételeiket. Balatonfüreden az egész városközpont és a sétány is megújult, aquapark épült. Ezek is szerepet játszottak abban, hogy az idei első nyolc hónapban a vendégéjszakák száma a tónál 6-10 százalékkal, a nettó szobaárbevétel pedig 8-13 százalékkal nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik