Belföld

Kitört a májusi nyár

Alapvetően napos, egyre melegebb időre számíthatunk, csütörtöktől akár már 30 fokra is melegszik a levegő.

Sok-sok napsütést, egyre melegebb, igazi nyári napokat hoz ez a hét, záporok, esetleg zivatarok csak néhol fordulhatnak elő a délutáni órákban – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Az éjszakák is fokozatosan enyhülnek, a hét közepétől már sehol nem várható 10 fok alatti minimum, péntektől pedig a 15-16 fok körüli legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet lesz a jellemző. Napról-napra erősödik a nappali felmelegedés is, szerdától már mindenhol 25 fok fölött alakul a csúcshőmérséklet, sőt a hétvége közeledtével egyre nagyobb területen közelítheti meg, illetve érheti el a 30 fokot.

Sok napsütésre számíthatunk, és ez azt is jelenti, hogy az UV-sugárzás szintje a déli, kora délutáni órákban többfelé is eléri majd az erős szintet, így célszerű lesz gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Lehetőség szerint 11 és 15 óra között pedig kerüljük a direkt napfényt!

Azért még elázhatunk

A napsütés mellett elsősorban délutánonként időnként gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen, de ezekből péntekig csak néhol, a hétvégén már elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Szombaton egy gyenge hidegfront érintheti hazánkat, lehűlést nem hoz magával, a Dunántúlon eshet vissza pár fokot a hőmérséklet. Vasárnap már többfelé számíthatunk zápoirra, zivatarra.

Az előttünk álló napokban mindvégig déli, délkeleti szél lesz jellemző, melyet elsősorban az ország nyugati felén élénk, főként északnyugaton olykor erős lökések is kísérhetnek, de a múlt hetihez hasonló viharos erejű széltől nem kell tartanunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik