Juhász Péter még április 2-án jelentette fel Rogán Antalt, mert az V. kerületi polgármester hamisan töltötte ki vagyonnyilatkozatát. Az Index emlékeztet, hogy a választás előtt derült ki, hogy Rogánnak és az V. kerületi helyettesének, Puskás Andrásnak a vagyonbevallásában szerepeltetettnél jóval nagyobb a lakása.
Az Együtt-PM politikusa azt írja a Facebook-oldalán, hogy április közepén feljelentette őt Puskás András, Rogán alpolgármestere, rágalmazás miatt, mert róla is azt állította, hogy nem lehet ennyi vagyona legálisan. “Ebben az ügyben nagyon hatékony a hatóság, már be is hívtak a bírósági meghallgatásra” – írja.
Puskásnak és feleségének ugyanis egy 300 négyzetméteres, 150-200 millió forint értékű ingatlana van a Pasa Parkban. “Puskás András felsorolja, hogy miket állítottam. Ahogy elnézem, egyetlen dologban tévedtem: felesége van és nem élettársa” – teszi hozzá.