Baranya és Somogy megyében jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés érvényes a várható sok eső miatt. Itt 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat. A meteorológiai szolgálat azt írta: a délnyugati határ közelében egy-egy zivatar is kialakulhat átmeneti szélerősödés és jégeső kíséretében.
Szerdára már tizenegy megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos erősségű szél, illetve a csapadék mitt. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye területén a legerősebb széllökések akár az óránkénti 70 kilométert is meghaladhatják, Bács-kiskun, Békés és Csongrád megyében pedig 24 óra alatt 20 milliméter csapadék hullhat.
A meteorológiai szolgálat kiemelte: Pongrác, Szervác és Bonifác napja – május 12-14. – összekapcsolódott a tavaszi fagyokkal. Ebben az évben fagy még a talaj közelében sem valószínű, de sokfelé lehet jelentős mennyiségű csapadék és viharos erejű szél.
A hét közepétől van még némi bizonytalanság az előrejelzésben, elképzelhető, hogy egyik nap erősebb az előrejelzett szél, és a csapadékmennyiségek is némileg módosulnak napról-napra, de – mint kiemelték – „az nagy valószínűséggel állítható”, hogy viharos szél és országszerte eső, zápor várható.
Szerdától szombatig a Dunántúlon gyakran lesz viharos a szél. A legerősebb széllökések csütörtökön jöhetnek. Ekkor akár az óránkénti 100 kilométer/órás erősebb széllökések is lehetnek. A legtöbb csapadék szerda estétől szombat délig hullik majd. A jelenlegi számítások szerint összesen 25-60 milliméter körül alakul a lehulló csapadék mennyisége.
