Belföld

Vége az összefogásnak: borított az Együtt-PM

A pártszövetség sajnálja, hogy a szocialisták felrúgták a megállapodást, önállóan indulnak az önkormányzati választáson. Falus Ferencet viszont támogatják – írták közleményükben. A főorvos csak akkor indul, ha közösen jelöli a három párt.

 

Az MSZP pénteki küldöttértekezletén nem azt fogadta el, amiben hétfőn az Együtt-PM-mel és a DK-val megállapodtak, hanem módosítottak több kerületben a képviselőjelölti helyeken. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök azt mondta, hogy csak „apróbb pontosításokról” van szó, amik nem veszélyeztetik a megállapodást – írja a VS.hu.

A szocialisták döntéséről az Együtt-PM a sajtóból értesült. Szigetvári Viktor a VS-nek azt mondta, az egyoldalú módosítás elfogadhatatlan. A pártszövetség szerint a szocialisták veszélybe sodorták az ellenzék budapesti megerősödését, lehetnek majd olyan kerületek is, amit megnyerhettek volna, mégis több ellenzéki jelölt áll majd szemben a Fidesszel.

Az átfogó megállapodástól visszalépve most az a cél, hogy kerületi szinten valósuljanak meg együttműködések. Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét továbbra is támogatják.

„Továbbra is csak úgy vállalom a megmérettetést, ha mindhárom párt közösen jelöl, együtt támogat engem” – mondta a 168 órának Falus Ferenc. A főorvos a lapnak adott reggeli interjúban azt is hangsúlyozta, hogy bízik a három pártban.

Több helyen külön indulnak

Szigetvári Viktor kedd este a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában – a rádió honlapján megjelent összefoglaló szerint – kijelentette: ahol nem volt vita, marad a megállapodás, de ahol az MSZP “belenyúlt” az egyezségbe, ott külön indulnak, így Angyalföldön, Zuglóban és Óbudán is. Hozzátette: Újpesten és Kispesten, vagy ahol győzelmi esélye van az MSZP-nek, nem indít ellenjelöltet az Együtt-PM, de ahol még a létezésüket is kétségbe vonják, mint például Angyalföldön, ott indulnak. Még az is előfordulhat, hogy polgármesterjelöltet is állítanak Tóth Józseffel szemben a XIII. kerületben.

„Apróbb pontosítások”

A Kunhalmi által csak így hívott módosítások állítólag főként két kerület makacskodását jelentették – a XIII. és XIV. kerületek szocialista vezetői nem akartak egy önkormányzati képviselői helyet sem átengedni másnak. Azaz pár párttárs pozíciója robbantotta szét az együttműködést, és dobott oda pár nyerhető kerületet – ha minden így marad – a Fidesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik